A vegyesipari szövetkezetünk úgy döntött, hogy beruház egy új kisteherautóba, ugyanis nőtt a megrendelések száma, és a meglévő egy járművel nem győzzük őket teljesíteni. Elsősorban használt teherautóban gondolkodtunk, ugyanis csak arra van elegendő keret. Tudtuk, hogy ha egy ilyen járművet veszünk, akkor nagy valószínűséggel költenünk kell majd egy átfogóbb karbantartásra, de még így is olcsóbban jövünk ki. Viszonylag hamar megtaláltuk a megfelelő teherautót, majd egy autószerelő segítségével bevizsgáltattuk. Megnyugtatott minket, hogy alapvetően minden rendben van vele, csupán azt javasolja, hogy cseréljük le a gumikat, mert azokon látszik, hogy nagy igénybevételnek voltak kitéve. Rögtön ajánlott is egy weboldalt, ahonnan rendelni lehet, és házhoz hozzák, majd megígérte nekünk, hogy ha megérkezik, akkor eljön és kicseréli őket. Néhány tanácsot adott még a választással kapcsolatban, de a honlap minden tekintetben a segítségünkre van, mivel a laikusok számára is minden információt tartalmaz.
Egyrészt találtunk egy részletes leírást, hogy mit kell tudni az autógumikról úgy általában, illetve, hogy milyen paraméterek alapján kell kiválasztanunk a megfelelőt. Mindent megtaláltunk, hogy könnyen választani tudjunk, és még az akciós nyári gumi árak is fel voltak tüntetve, így szerencsésnek mondhatom magunkat. Végül kisebb összeget költöttünk rá, mint terveztük, a maradékot pedig félretettük, hogy majd abból téligumi szettet vehessünk, mivel télen se állhat le a szállítás.
Eleinte én vezettem a teherautót, így tesztelhettem az új gumik minőségét és tapadását. Elsősoron arra voltam kíváncsi, hogy a terhelés mennyire koptatja, illetve, hogy milyen időközönként kell karbantartani. A gumidiszkont honlapján olvastam, hogy mennyire fontos a rendszeres ellenőrzés, ugyanis azzal sok problémát megelőzhetünk. Sőt, ha a gumiknak bármi – nem használatból adódó – hibája jön elő, akkor a cég garanciálisan cseréli vagy javítja, ami számomra a minőség alapköve.
Ebben az időben volt esedékes, hogy a szüleimet is meglátogassam egy családi hétvége alkalmával, amikor édesapám pont arról beszélt, hogy új autógumikat szeretne az autóra szereltetni. Kapóra is jött, hogy megemlítsem neki a gumidiszkont honlapját, majd meg is mutattam neki, hogy miként működik, végül pedig együtt választottuk ki a terepjáróra a nyári gumikat. Mivel apukám nem szereti a házhozszállítást, így azt az opciót választottuk, hogy ő elmegy az egyik átvevő pontra, felpakolja a kocsiba, majd inkább elviszi a gumishoz, aki kicseréli. A szüleim még sokszor bizalmatlanok az ilyen házhoz szállítós szolgáltatásokkal kapcsolatban, ezért jó, hogy van ilyen választási lehetőség.
Mint később kiderült, az átvevő ponton még ki is cserélik a gumikat, amivel apukám annyira elégedett volt, hogy egy csomó borravalót hagyott. Hálásan hívott fel, hogy minden rendben ment, és elmesélte minden részletében. Eközben a szövetkezet teherautója minden szállítást sikeresen teljesített, úgyhogy abszolút meg voltunk vele elégedve minden tekintetben. Nem is tudom, hogy miként oldottuk volna meg a szállításokat, ha nincs ez az oldal, és nem tudjuk ilyen gyorsan munkába állítani a járművet.
Azóta persze már nem én vezetem, hanem egy hivatásos sofőr, akinek a lelkére kötöttem, hogy minden nap elején ellenőrizze le a gumikat, különös tekintettel nézze meg, hogy nincs-e bármilyen olaj- vagy benzinfolt, illetve fizikai sérülés. Ha pedig van, akkor vagy mossa le, vagy szóljon nekünk, és intézkedünk.