Az összetartó nők a textilgyárban a táskavásárlásban is segítettek

Egy olyan helyen dolgozom, ahol csak nők az alkalmazottak. Bevallom, először tartottam ettől a felállástól, mert rossz tapasztalataim voltak azzal kapcsolatban, ha valahol csak nők dolgoznak. Szerencsére hamar kiderült, hogy az aggodalmaim alaptalanok voltak, ugyanis az évek során nagyon jó és összetartó csapat verődött össze a textilgyárban. Megosztottuk egymással a mindennapi gondjainkat, aggodalmainkat, segítettünk mindig egymáson, legyen szó akár nagyobb családi krízisekről vagy pedig egyszerűen arról, hogy az ember lánya hol vásároljon, ha jó táskát szeretne magának. Amikor ez felmerült, az egyik kolléganőm rögtön rávágta, hogy ő csak az annataska.hu-ról rendel magának, ugyanis itt női válltáskák széles kínálata található meg. Nem is kellett sokáig győzködnie, ugyanis nemrég dicsértem meg a táskáját, ami az annataska.hu oldaláról volt elmondása szerint. Alig vártam ezután az ebédszünetet, hogy el is látogathassak a weboldalra.

Amikor a telefonom keresőjébe beírtam az oldal nevét, és ki is hozta a rendszer, az első, ami feltűnt, az a letisztult design volt. Nekem nagyon professzionális hatást keltett ez a púder színvilág, ami különösen találó így, hogy a vásárlói célcsoport főleg nőkből áll. Nagyon jó hangulatot áraszt magából a weblap, ami egy online áruház esetében nem elhanyagolandó szempont. Sokan alábecsülik a jó design erejét, pedig nem szabadna. Hiába van a mondás, hogy ne ítélj a borító alapján, az ember úgyis az alapján dönt, hogy vásároljon-e az adott helyen vagy sem, hogy megfogja – e elsőre.

Ha a kezdőlapon lejjebb görgetünk, akkor kijön középen egy fejléc, amiben fontos dolgokat lehet megtudni az annataska.hu oldaláról. Például azt, hogy van VIP tagságuk, ami azt jelenti, hogy ha a vásárláskor regisztrálunk, akkor a vásárlásunk értékének arányában a vételár egy bizonyos százalékát meg fogjuk kapni jóváírva a saját profilunkra, amit aztán a következő vásárlás alkalmával lehet felhasználni. Ráadásul az annataska.hu ismert világmárkák termékeit árusítja szerintem nagyon kedvező áron, így a minőségben biztosak lehetünk. A vásárlás után a várható kiszállítás is nagyon gyors, átlagosan 1-3 nap alatt megkapjuk a csomagunkat. Közvetlen ez alatt van a szövegdoboz, ahol fel lehet iratkozni a hírlevélre. Én azok az oldalak esetében szeretem ezt megtenni, amikről tudom, hogy tényleg érdekel a tartalmuk, és számomra releváns értesítéseket küldenek.

Amikor teljesen legörgettem az oldal aljára, ott láttam az elérhető fizetési módokat, és meglepődve tapasztaltam, hogy lehet fizetni Google Pay-el és Apple Pay-el is. Ezt nagyon szimpatikusnak találtam. Illetve ezek mellett az is ott van, hogy az annataska.hu megtalálható a Glami oldalán. Ennél jobb referencia szerintem nem is nagyon kell, hiszen ha valamelyik oldal termékei megtalálhatóak a Glamin, akkor az már jelent valamit. Pont, amikor böngésztem az oldalon, olyan akció volt, hogy a kiszállításért nem kellett fizetni. Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy ha hazaértek megnézem a női válltáskákat én is, és rendelek magamnak valamit, mert már nagyon csúnya volt az összes táskám. Nagyon örülök, hogy a kolléganőm bemutatta nekem ezt a weboldalt, mert az annataska.hu-nak köszönhetően találtam meg a minden szempontból tökéletes táskámat. A hűségprogramjuknak köszönhetően pedig a vásárlásom után még pénzt is kaptam a profilomra, amit a vásárlástól számított 180 napon belül tudok majd felhasználni. Jó választás volt a táskám, azóta már számtalan bókot kaptam neki köszönhetőn.