Amikor az unokatesómmal kicsik voltunk, nagyon sok időt töltöttünk vidéken a nagyszüleinknél. Akkoriban még egész korán elmehettek nyugdíjba, így sok időt tudtunk együtt tölteni. Persze ahogy nőttünk, egyre kevesebbet mentünk, de nagyon szerettünk ott lenni, sőt a mai napig szívesen töltünk ott pár napot. Papám mindig szeret nosztalgiázni, sokat mesél a Vegyesipari Szövetkezetnél eltöltött éveiről, ahol több, mint harminc évet lehúzott, és ahonnan nyugdíjba ment. Akkor még úgy gyártották a termékeket, hogy azok hosszú évekig szolgálják az embereket, ma már sajnos nem az a jellemző. Minél hamarabb menjen tönkre, hogy aztán vehessük az újabbat. Erről is tudna a nagyapám órákat mesélni. Manapság sajnos egész más világot élünk, mire én leszek annyi idős, még jócskán dolgoznom kell majd. Nem beszélve arról, hogy jelenleg nagyon úgy fest a dolog, hogy magamnak kell gondoskodnom arról, hogy az öreg éveimben legyen mit a tejbe aprítani.
Előre kell gondolkodni sok mindenben, nem árt a jövőre gondolni és takarékoskodni, feltéve, ha tud az ember és van miből. Én is mindig eldöntöm, hogy most akkor félre teszek, de olyankor persze mindig történik valami.
Legutóbb például a mosógép romlott el, és ha ez még nem lenne elég, mert hiszen ha lúd, akkor legyen kövér, a gyökérkezelt fogam is a bemondta az unalmast. Így a nyugdíjtakarék helyett elkezdtem nézegetni az implantátum árakat, hiszen tudtam, hogy az a fog már nem megmenthető és mindenféleképpen pótolni kell, hiszen elég feltűnő helyen van. Már régóta tisztában voltam vele, hogy implantátum beültetés jelenti a megoldást, így valamilyen szinten már fel voltam készülve a dologra. Csak azzal nem voltam tisztában, hol is fogom csináltatni.
Az interneten keresgélve eléggé elveszve és kiszolgáltatottnak éreztem magam, hiszen sok olyan fogászatról hallani, ami fűt-fát ígér borsos összegekért, majd összecsapják és jöhet a következő. Ebbe a csapdába nem szerettem volna beleesni. Szerettem volna egy ár-érték arányban megfelelő helyet találni, ahol úgy érezhetem, hogy igenis fontos vagyok én magam is, elvégre én vagyok a fizető páciens. Hosszas keresgélés után találtam rá erre a budapesti fogászatra, ami végre a bemutatkozás és az árlista láttán is szimpatikus volt. Bátorkodtam tehát egy időpontot kérni egy személyes konzultációra, hogy mégis mennyi lenne az annyi. Persze már előre megnéztem az árlistát, de nyílván egyénre szabott minden kezelés, így minimális eltérés lehet a végösszeget illetően. Szerencsére az ár hallatán még a székben maradtam, és sikerült is lebeszélnünk a kezelés menetét. Ami nagyon szimpatikus volt, hogy bármit és bármennyit kérdezhettem, nem éreztem úgy, hogy buta kérdést tennék fel, nagyon türelmesen választ kaptam mindenre, ami engem abszolút megnyugtatott. És mindezt nagyon közvetlenül, nem fellengzős stílusban, amivel sajnos sok helyen találkozni. Mikor belép az ember, egy nagyon jó atmoszférájú rendelőbe toppan, modern, mégis barátságos berendezéssel. Egyből lejön az ügyfélközpontúság, ez szerintem szolgáltatás nyújtás esetében nagyon fontos. A páciens érzi, hogy érte vannak ott, és a legfontosabb, hogy ő elégedett legyen. Ritka sajnos, ahol ezt az érzést hozzák elő az emberből. A legtöbb helyen úgy érezzük, hogy egy futószalagon mi vagyunk a következő darab. Na, ez a hely garantáltan nem ilyen. Az is tetszett, hogy a panoráma röntgen miatt nem kellett máshova rohangálnom, majd vissza, hanem ott helyben megoldottunk mindent, ezzel elég sok időt is spóroltam meg. A minőséget persze meg kell fizetni, de az árak tekintetében a rendelő abszolút nincs elszállva, emellett pedig szakmailag abszolút profi kezelésben van részünk. A kezelés nulladik lépéseként szükség volt egy komplett professzionális fogászati fogtisztításra, bár erre igazából minimum évente el kellene járni. A hölgy, aki a szájhigiéniás tanácsadást tartotta nekem, nagyon aprólékosan elmondta, mire kell a jövőben majd ügyelnem, hogy a jó szájhigiéniát fenntartsam az implantátum és a többi fogam épségének megtartása érdekében. Ez nagyon hasznos dolog volt a jövőre nézve, a fogaim pedig biztos meghálálják majd, és hosszú évekig „szolgálnak” majd engem. A beültetett implantátum pedig remélem, hogy elkísér legalább a nyugdíjig.