A megoldás: Corneregel

Édesapám, amióta az eszemet tudom, folyamatosan keményen dolgozik. Még akkor is amikor éppen szabadságon, vagy betegállományban van, nem is hinném, hogy ismeri az öreg a pihenés fogalmát. Régebben, amikor még nem tudtam teljesen ésszel felmérni a dolgokat, azt hittem, hogy ezt kötelességből csinálja, csak azért, hogy el tudja tartani a családját. Nyilván ez a legfőbb mozgatóerő, de ez inkább fiatalkorában volt valódi indok. Mostanra már megteremtette azt az egzisztenciát, ami mellett megengedhetne magának akár hosszabb távú pihenőt is, de a hosszú évek, sőt inkább már évtizedek alatt ez az életévé vált, és nem is igazán látszik rajta a változni/változtatni akarás.

Emlékszem, gyerekkorunkban mindig, amikor mi elmentünk édesanyámmal nyaralni, akkor apu is szabit vett ki, de nem azért, hogy velünk tartson, hanem hogy elintézhesse a szükséges házkörüli karbantartási munkákat, plusz ilyenkor tudott plusz munkát vállalni. Egy autószervizben dolgozott karosszérialakatosként, de közben tagja volt egy vegyesipari szövetkezetnek is, mely biztosította a szabad felhasználású műhely és eszköz hozzáférést, így ha olyan jellegű munkája akadt, akkor meg tudta oldani maszek munkaként is. Munkájából kifolyólag sokat hegesztett, aminek köszönhetően mindig pirosas árnyalatú volt a szeme. Hiába használ az ember védőszemüveget, ha egésznap egy hegesztőpisztoly van a kezében, akkor az gyakran már olyan kevés, mint halottnak a csók.

Egyszer volt egy csúnya kötőhártya gyulladása is, ekkor ajánlotta számára az orvos a Corneregel krémet. Apám nem híve a mesterséges úton előállított gyógyszereknek, de akkor szerencsére belátta, hogy nincs más választása, mint megfogadni az orvos tanácsát. Nagyon szépen és gyorsan helyrehozta a szemét a Corneregel, és az óta mindig van otthon, mert gyorssegélyt nem csak a hegesztés után tud nyújtani. Anyám gyakran kötelez arra, hogy strandolás, vagy egy-egy hosszabb buli után is használjam a Corneregel-t, mert azon felül, hogy nyugtatja a kiszáradt, sérült szaruhártyát, gyönyörűen elmúlik a szem pirossága is.

A Corneregel-t tehát mindenkinek csak ajánljuk azóta, mert ha apám szemével ilyen csodát művelt, akkor nincs gyakorlatilag olyan ember, akinek hasonló panaszokkal ne segítene. Fontos, hogy mindig ügyeljünk az orvos által javasolt alkalmazás betartására, valamint hogy a használatakor, de igazából azon túl is figyeljünk arra, amit már gyerekkorunk óta szajkóznak: ne érjünk koszos kézzel a szemünkhöz, és égő, viszkető, fájó érzés esetén se dörzsöljük azt, mert a pillanatnyi gyógyír után sokkal kellemetlenebb mellékhatások jelentkezhetnek.

Tehát kedves olvasó, ha Te is hasonló szemproblémákkal küzdesz, mint apám, vagy én, akkor ajánlom figyelmedbe a Corneregel-t, de mindenképp egyeztess orvosoddal a használat előtt!