Elmesélek egy történetet, ami velem történt és eddig akár kinek mondtam, nem igazán akarta elhinni.
Jenőnek hívnak és egy vegyesipari szövetkezetben dolgoztam, ahol ajtókat, zárakat és postaládákat szereltünk, és ezekhez forgalmaztunk alkatrészeket is.
Nagyon szerettem ezt az állást, tekintve hogy a szakmám lakatos.
Nem is tudtam volna kitalálni ennél testhezállóbat, mikor kb. 20 évvel ezelőtt egy ismerősöm felajánlotta az állást.
Szóval a jó munkás emberek mindennapjait élve tengődtem. 8 óra munka, 8 óra pihenés ahogy a rockballada mondja, bár a szórakozásom néha kimaradt.
Csak mentek a hétköznapok szépen sorban egymás után, amikor is egy iszonyatosan furcsa dolog történt velem egy borongós kedd reggelén.
Egyik nap elindultam a munkába és összefutottam a kisbolt előtt egy régi szomszédommal, mert nemrégen elköltöztem Kiskunlacházára, de korábban a 21. kerületben laktam egy lakótelepen.
Ez a szomszédom egy három gyerekes apuka, mindig is jó volt a viszonyunk, nem is értettem, hogy miért nem tartottuk a kapcsolatot, miután elköltöztem Csepelről.
Mesélt a gyerekekről, az asszonyról, meg hogy hogy teltek az ünnepek, mit hozott a Jézuska (valami buta játékot).
Mindig is irigyeltem őt, mert olyan szépen megvoltak a feleségével és a gyerekekkel.
Komolyan jó volt hallgatni a harmóniát, szóval elcsacsogtuk az időt és így lekéstem a hévet.
Na, nem baj gondoltam, megnézem a buszt!
Akár hiszitek, akár nem, aznap sztrájkoltak a buszsofőrök, szóval ott álltam Kiskunlacházán, tűnődtem, hogy jutok el a szövetkezetbe.
Mivel volt egy fontos megrendelésünk, kénytelen voltam valamit kitalálni.
Gyorsan előkaptam a telefonomat, hogy beírok a keresőbe valami ilyesmit: „hogy jutok el Kiskunlacházáról Budapestre”, de ahogy elkezdtem írni, utolsó előzményként a következőt láttam meg: „hogy találok ausztriai munkákat”.
Esküszöm a mindenhatóra, hogy nekem ilyen még eszembe sem jutott.
Hallottam már róla, hogy jól lehet ott keresni és a vendéglátásban szállást meg ellátást is biztosítanak, na de hát én lakatos vagyok!
Mit keresnék én egy szállodában?
Fogalmam sem volt, hogy hogy kerülhetett oda ez a keresés, de mivel gyorsan be kellett jutnom a munkahelyemre, gondoltam, majd este megfejtem a rejtélyt.
Egész nap ez járt az eszemben.
Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy mit keres az én telefonomban ez a keresési előzmény, de ahogyan ezen tűnődtem a Vegyipari szövetkezet teraszán dohányozva, beugrott, hogy a gyerekkori nagy szerelmem pont Tirolban dolgozik, ahogyan a közösségi oldalon láttam.
Milyen jó lenne újra látni és legalább meginni vele egy kávét…
Próbáltam elhesegetni a gondolatot, de nem ment.
Eltelt egy hét, de még mindig a napom 90%-a azzal ment el, hogy arra gondoltam, hogy együtt vagyunk Tirolban.
Nem viccelek, még éjszaka is ezt álmodtam.
Arra vágytam, hogy találkozzak vele, és ez úgy felbuzdított, hogy egy hét elteltével ráklikkeltem a keresésre.
Pörgettem a találati listát jo sokáig.
Azért nem semmi, mennyi cég foglalkozik ausztriai munkákkal.
A legszimpatikusabb oldalt kiválasztottam.
Elkezdtem böngészgetni a lehetőségeket, végigolvastam egy csomó beszámolót, és most jön a csavar…
Ahogyan random kattintgattam a több száz beszámoló között, egyszer csak felvillat a lány fényképe, aki egész héten nem ment ki a fejemből.
Majdnem szívinfarktust kaptam, úgy felment a pulzusom.
Nem is gondolkoztam, kikerestem az első telefonszámot és azonnal tárcsáztam.
Egy kedves, szimpatikus hölgy vette fel a telefont, aki először nagyon csodálokozott, mert nem a munkákról, hanem a lányról érdeklődtem.
Miután elmeséltem neki röviden a történetem, nagyon készségesen reagált.
Már nem is emlékszem pontosan, hogyan is zajlott a beszélgetés, mert végig csak arra tudtam gondolni, hogy én most kimegyek Ausztriába és találkozni fogok vele.
Azt tudom, hogy ezzel a kedves telefonos hölggyel közöltem, hogy csak arra az adott helyre vagyok hajlandó menni.
Ennek persze annyira nem örült, mert nyilván jelezte hogy az ausztriai munkák világa nem igazán kívánságműsor…
Küldözgettünk e-maileket meg valamit fizettem is talán, lényeg a lényeg, most a vonaton ülök Tirol felé.
Komolyan mondom, nem viccelek.
És ami a legdurvább, hogy elfelejtettem felmondani a vegyesipariban.
Remélem nem lesznek nagyon dühösek, mikor nem megyek be hétfőn.
Arra gondoltam, majd írok egy üzenetet, ha odaértem és lesz internetem, mert ezt most ha hiszed, ha nem, ezt tényleg a vonatról írom.
De még ez sem érdekel, ha megharagszanak, csak hogy ott legyek már és találkozhassak vele.
Nem megmondtam, hogy nem fogod elhinni?