Van egy ismerősöm, aki korábban egy vegyesipari szövetkezetnél dolgozott. Onnan egy másik helyre került át, és azóta is ott van. Minden szuper ezen a helyen, jól elvan a kollégákkal, a főnök is kedveli, és itt tényleg görcsölés nélkül tud bemenni az ember dolgozni. Tudom én is, hogy milyen rossz az, amikor úgy mész be dolgozni, hogy már reggel gyomorgörcsöd van.
Kiderült pár hónappal ezelőtt, hogy egy egyetemi barátom is ugyanehhez a céghez került. Gondoltuk, hogy akkor találkozzunk és igyunk meg valamit, beszélgessünk, úgyis rég láttuk egymást. Gábor, a régi ismerősöm is egyből benne volt a dologban, így aztán közösen meg is beszéltük, mikor röffenjünk össze egyik nap munka után.
A kedvenc pubomba mentünk, gondoltam, hogy megmutatom nekik, melyik az én kedvenc helyem, hátha nekik is megtetszik és akkor akár máskor is együtt elmehetnénk ide. Jó érzés volt a régi kapcsolatokat egy kicsit felfrissíteni, így a srácokkal való találkozás kicsit felpezsdített engem is. Akkor kicsit én is belefásultam a mindennapokba, még a párom is mondta, hogy látszik, hogy nem tesz jót nekem a folytonos mókuskerék.
Amikor mind a hárman odaértünk, meglepődve tapasztaltam, hogy Gábor mennyit változott. Petit nem olyan rég láttam, így ő nem okozott meglepetést, de Gábor annál inkább. Más volt a stílusa, mint korábban. Sokkal kifinomultabb, már nem látszott olyan szétszórtnak, mint annak idején. Volt nála egy férfi bőr táska, amin egyből megakadt a szemem.
Leültünk beszélgetni, rendeltünk egy-egy sört magunknak, aztán, mint akiket nem lehetett leállítani, úgy ömlöttek belőlünk a szavak, a sztorik, a röhögés. Meg is kérdeztem egyből, hol vette a táskát, mert nekem is hasonló van. Kiderült, hogy egy helyről vettük a táskát, amin jót nevettünk, micsoda egybeesés!
Ez egy webáruház, ahol nemcsak férfi, de ugyanúgy női táskákat is lehet venni, igazi bőrből vannak, nagyon minőségi termékekről van szó, éppen ezért ajánlom mindenkinek. Nem csoda, hogy ő is innen vette a táskáját, látszik, hogy végre jól érzi magát a bőrében és jól áll a stílusához ez a táska. Az enyém világosbarna, de az övé sötétbarna, de mindkettőnké zsebes. Ő is azt mondta, hogy azért szereti annyira, mert teljesen rendezetten tud belepakolni és nincs az, hogy állandóan keresgélni kellene akár papír zsebkendőt, ami így biztos, hogy mindig a táska alján lenne, hiszen ez Murphy-törvény.
Közben megmutattuk Petinek a webáruházat, és neki is tetszett. Megtetszett neki az is, ami nekem a legelején, mégpedig az, hogy akár ki is lehet cserélni a táskát, ha éppen az mégsem olyan, mint amilyennek az ember magának elképzelte. Vannak erre opciók, de szerintem eléggé rugalmas a dolog, és főleg azért is tetszett meg nekem, mert online vásárlásról van szó, tehát úgy vásárolok, hogy élőben még a terméket nem láttam. Mivel ezek minőségi bőr táskák, ezért természetesen mondanom sem kell, hogy nem öt forintos táskáról van szó, de szerintem ez teljesen rendben van. Én a sajátomat pár nap alatt megkaptam, egy futár szállította ki, így aztán tényleg nem tudok semmire sem panaszkodni, mert az elvárásaimnak megfelelt mindaz, amit kaptam. Gábor is így vélekedett, ezért elég hamar sikerült Petit is meggyőzni, aki aztán rá két napra, hogy találkoztunk, már írt is a közös beszélgetős csoportunkba, hogy rendelt magának egy férfi bőr táskát az oldalról. Amikor megkapta, teljesen el volt ámulva, szépen le is fotózta nekünk, és áradozott. Ő is napi szinten használja azóta, és nincs rá panasza.